A következő nagy ház egy közel 10 milliárd Ft-os barnamezős ipari létesítmény. Az épület a maga 600 tonna acélszerkezetével, 3200 kW-os hűtési energiájával, 300 kilométernyi csővezetékével és tiszta terével komplexitásában legalább akkora kihívás, mint a korábbi laboratórium. A megrendelő ragaszkodik ahhoz, hogy a specifikációjának megfelelő szoftverekkel és workflow-val legyen menedzselve a projekt. Utólag kiderül, hogy a megrendelő nem tudta mit kér, a studio pedig nem tudta, hogy ez lehetetlen, ezért elvállalta.
Mire végez, kiderül, hogy megvalósították az ország első valósidejű össz-szakági tervezési projektjét. BIM tervezési módszertannal a tervek 3x gyorsabban készültek el, minőségileg pedig teljes mértékben kifogástalanok voltak. Az első ütközésvizsgálat után mindössze 300 hibát talál a szoftver, amit még aznap ki is javítanak. Megszületik a felismerés: valós BIM alkalmazással olyan új lehetőségek nyílnak meg, amelyeket még évekig nem fog tudni kiaknázni a piac.