Nagy Sándor

Cégvezető

tapasztalat

1989-1993

Építészmérnök Bsc

Debreceni Egyetem Műszaki Főiskolai Kara

1999-2001

Közgazdász-szakmérnök

Budapesti Gazdasági Egyetem

2007-2009

Építészmérnök Msc

Sydney Egyetem (University of Sydney)

2008

Glenn Murcutt Master Class

Sydney Egyetem (University of Sydney)

2010

Építési Műszaki Ellenőr

Számalk Szakképzési Központ

Rólam

Gyermekkoromban nagyon sokat rajzoltam, ebből két meghatározó élmény a lovak minden mennyiségben és a frissen készült kockaházunk műszaki terveinek másolása, ekkor 7 éves voltam.

Közben a kivitelezéssel is kapcsolatba kerültem, az épülő kockaházban az egyik alkalommal történt önfeledt rohangálásom közben a talicskatoláshoz az ajtóküszöbre elhelyezett méteres deszka gereblye effektussal verte ki az első tejfogaimat, iszonyúan ordítottam.

Ezután a meghatározó év után 15 éves koromban (2. gimnázium elején) döntöttem el véglegesen, hogy valóban építész szeretnék lenni.

Először azt gondoltam, hogy a feladatom az lesz, hogy házakat tervezek és rajzolok az embereknek, amelyben végül laknak is, ezt már a főiskola alatt el is kezdem csinálni.

A munkába álláskor (a rendszerváltást követő években) a szakma mellett a generáltervezésbe és a vállalkozásszervezésbe is bele kellett tanulni, amely egy nagy kihívás volt a számomra, de rendkívül élveztem.

A szakma minden területe érdekelt és lehetőségeim is adódtak kipróbálni magamat, a belsőépítészettől a városépítészetig, a tervezéstől a kivitelezés lebonyolításig.

Ezt követően 3 évet töltöttem Ausztráliában, ahol egyetemi tanulmányaim mellett 2 építészirodában munkatapasztalatot is szereztem. Itt ismerkedtem meg a REVIT-el, amely meghatározó volt, van és lesz az életemben.

Egyre jobban érdekelt az épület komplex élete, a „teljes kör” megismerése, a feladat kezdete a terület kiválasztása, az épület megálmodása és a design mellett mindvégig figyelembe véve a kivitelezhetőséget, a költségeit, az építés határidejét, megtérülését. Majd végül ráébredtem, hogy kiemelt fontossága van az épület működtetésének és gazdaságos üzemeltetésének is.

Összegezve ingatlanfejlesztés és üzemeltetés – property development and facility management.

Ugyanez a komplex gondolkodásra való törekvés és érdeklődés jellemző rám a szervezetépítést és működtetést tekintve is.

Egy olyan generáltervező vállalkozás cégvezetője vagyok, amely a fent megnevezett „teljes körre” ad megoldást a megbízóinak a piacon lévő legmodernebb technológiai eszközökkel.

Ebben a munkában mind építészként, mind közgazdászként megfelelő kihívást találok és egy nagyon sikeres jövőképet látok magam előtt.

nagysanyi

jogosultság

É 04-0057
MV-É 04-0057
ME-É 04-0057
TÉ 04-0057

Publikációk / eredmények

1993
Diploma Díj
1995-1999

Építészeti tervpályázatokon való részvétel első és második helyezések illetve kiemelt megvételek

Zeneiskola- Siófok, Városháza- Siófok, Főposta- Gyula, Főposta-Békéscsaba, Uszoda Komplexum- Esztergom, Faluház- Felsőtárkány, Pedagógiai Központ- Békéscsaba, Jankay Gyűjtemény és Kortárs Galéria- Békéscsaba; – felsorolt pályázatokon a Megina Építész Stúdió Kft-ben Szabó János vezető tervezővel vettem részt

Kapcsolat

  • nagy.sandor@ngon.hu
  • +36-30-9538212