Weinberg – Irodaház

Weinberg – Irodaház

2013 év közepén kaptunk megbízást a Weinberg’93 Kft. fejépületéhez kapcsolódó irodaházának megtervezésére.

Livják Csaba, Varga János

Sárospatak

Szerző

Livják Csaba, Varga János

Helyszín

Sárospatak

Év

2013

Kliens

Weinberg '93 Kft.

Story

Jelen megbízásban irodánk felkérést kapott egy új irodaház megtervezésére, amely szerves egységet tud alkotni a meglévő modern irodaházzal, amely a gyártócsarnok fejépületeként működik.

A Weinberg’93 Kft, 1993. október 22-én alakult kizárólagos magyar vállalat.
A cég ipari- kereskedelmi jellegű, jellemzően csarnoképületek építésével és épület acélszerkezetek gyártásával foglalkozik.
Mára a cég országos szinten jelentős szereplőjévé vált az építőipari piac eme szegmensének. A cég Sárospatak vonzáskörzetének meghatározó munkáltatója.
Mivel a „régi” irodaház állaga mára kissé avult és nőtt volta folytán alaprajzi korlátai is vannak, ennek további fejlesztése nem gazdaságos.

Az új épületet úgy alakítottuk ki, hogy az bővíthető, és funkcionálisan újraegyesíti a Weinberg’93 Kft cégvezetését és gyártásirányítási folyamatait. Mindezt esztétikus, modern külsővel, amely méltóképpen reprezentálja a Weinberg’93 Kft piacon elfoglalt helyét és minőséggel szemben támasztott igényét.

Share on facebook
Share on google
Share on pinterest

A tervezett új irodaépület a meglévő csarnoképület déli oldalán létesül.
Két részből áll: egy háromszintes pillérvázas irodaépületből és egy összekötő nyaktagból, amely a fejépület irodáit egy híd-építménnyel összekötve teremti meg a régi és az új irodaépület funkcionális egységét. Az új épületben irodák, tárgyalók, és azokat kiszolgáló helyiségek létesülnek. A meglévő épületben található helyiségek minimális átalakítás után közel azonos funkcióval biztosítják a cég igényeinek megfelelő irodai munkahelyeket.

.

Csaba
Livják Csaba CEO

Weinberg Porta Tervezés

Weinberg Porta Tervezés

.

Livják Csaba, Varga János

Sárospatak

Szerző

Livják Csaba, Varga János

Helyszín

Sárospatak

Év

2013

Kliens

Weinberg '93 Kft.

Story

Az építmény egyedülállóan extravagáns alap koncepcióját a GEON Építész Stúdió vetette papírra. Az épület részleteinek kidolgozásával azonban már irodánkat bízták meg. A burkolatként TRESPA METEON lemezt használtunk, a csomópontok kialakításához pedig sok-sok kreativitást.

Share on facebook
Share on google
Share on pinterest

.

Csaba
Livják Csaba CEO

Weinberg – Gyártócsarnok

Weinberg – Gyártócsarnok

A feladatunk a Weinberg’93 Kft meglévő ipari gyártócsarnokára egyedi fényreflexiós homlokzatburkolati rendszer fejlesztése volt, amely a szakmai zsűri előtt Építőipari mesterdíj elismerésben részesített. Homlokzat 5 000 m2. Publikáció: METSZET 2011 – 1. szám

Livják Csaba, Varga János

Sárospatak

Szerző

Livják Csaba, Varga János

Helyszín

Sárospatak

Év

2013

Kliens

Weinberg '93 Kft.

Story

A feladatunk a Weinberg’93 Kft meglévő ipari gyártócsarnokára egyedi fényreflexiós homlokzatburkolati rendszer fejlesztése volt, amely a szakmai zsűri előtt Építőipari mesterdíj elismerésben részesített. Homlokzat 5 000 m2. Publikáció: METSZET 2011 – 1. szám

Share on facebook
Share on google
Share on pinterest

.

Csaba
Livják Csaba CEO